Buckafalva

  Minden szülő azt szeretné, ha a gyermekének minden pillanata meg lenne örökítve valamilyen formában. Mi is erre készültünk, még videokamerát is vettünk, hogy az milyen jó lesz, és annak hangja is van, meg egy egész „történet” megörökíthető vele.

Ezek gyönyörű tervek. Készült már rengeteg kép a bébiről, de már nem visszük túlzásba a fotózást. Amikor szültem, a nőgyógyászom volt a legjobban meglepődve azon, hogy a lila kis kukackát nem akarjuk rögtön fotózni. Ennek oka nagyon egyszerű volt. Mi nem a fényképezőgép mögül szerettük volna megélni a pillanatot, hiszen ez az esemény nem sűrűn történik meg az ember életében. Amikor kihozták már felöltöztetve, természetesen készültek rólunk fényképek, de nem ez volt az elsődleges.

Mostanra pedig már azért nem fényképezünk és videózunk sűrűn, mert nem akarunk, hanem azért, mert a gyerek annyira érzékeny ezekre a dolgokra, hogy amint meglátja a kezünkben a gépet, rögtön abbahagyja amit addig csinált (amit meg akartunk volna örökíteni), és elkezd vigyorogni a kamerának. Átverni nem lehet, minden helyzetből felismeri, hogy mit akarunk.

Így elég unalmas videók keletkeztek.

Remélem ez a helyzet változni fog, mert azért örülnénk, ha egy-két különleges pillanatot meg tudnánk örökíteni, de ha nem, az sem nagy baj, mert a lényeg, hogy részesei lehetünk a fejlődés csodájának, és átéljük vele együtt a pillanatokat úgy, ahogy kell.

 Ezeket a dolgokat is mindenki másképp éli meg, ezért külön hangsúlyoznám, hogy nem akarom ezzel a poszttal megsérteni azokat, akik a gyerek életének minden pillanatát megörökítik!