Aki még nem tudja, annak most elárulom, hogy nagy motorosok vagyunk. Ennek nyomatékosítása érdekében tagjai vagyunk egy fantasztikus társaságnak, akik maximálisan értik elvadultságunkat, hiszen maguk is ebben a betegségben szenvednek. 

Leginkább a veterán járművek vonzanak bennünket, de nem vetünk meg semmilyen szép járműcsodát sem.

Ezt csak azért írom, mert a hétvégén a csapatunk által megrendezésre került versenyen vettünk részt, és erről szeretnék írni, természetesen többségében a gyerek élményeiről.

Aki a motorokra kíváncsi, annak ezt az oldalt ajánlom:

http://www.pannoniamgtsz.hu/

A verseny szombaton került megrendezésre egy csodás helyen, ezért mi úgy döntöttünk, hogy már pénteken levonulunk családostól Galgamácsára. Egy gyönyörű tanyán kötöttünk ki, ami lovaspanzióként funkcionál, egy hatalmas telekkel, ahol a mangalicától a néma kacsákon át a lovakig minden megtalálható. Medence, kökény pálinka, házi sör, friss levegő, mi más kell egy jó pihenéshez. A társaság néhány tagja szintén ott volt már, úgyhogy minden adott volt. A gyerek hihetetlenül jól érezte magát, fél 9-ig le sem tudtuk rakni aludni, pedig itthon legkésőbb fél 8-kor már szunyókálni szokott. Fel alá rohangált, kiélvezte ottlétünk minden pillanatát. Az éjszaka már nem volt ugyan felhőtlen, mert a drága kicsikénk már érzékenyebb az idegen helyre és az idegen dolgokra, mint kiderült, így a szomszéd szobában lakó ismerősök telefonáltak hajnal egykor le a teraszhoz, hogy visít mint az állat. A mi hibánk, hogy nem szereztünk még be bébiőrt, ami ilyen esetekben nagyon hasznos, de megfogadtam, hogy a következő nyaraláshoz már veszünk egyet. Nézegettem ugyan, hogy milyenek vannak (aki rendszeresen olvassa a blogot, tudja, hogy minden megvásárolni kívánt terméknek jól utána szoktam nézni), de nagyon nem tudtam foglalkozni ezzel a kérdéssel az elmúlt napokban. Szóval felszaladtam a gyerekhez a szobába, és megpróbáltam visszaaltatni, de nem jártam sikerrel. Újra és újra felsírt, mígnem oda nem vettem magamhoz az ágyba, ahol rögtön elaludt a mellkasomon. Egy idő után magam mellé fektettem, a szívem repdesett az örömtől, mert utoljára a születése utáni napokban feküdtük így egymás mellett (később igénye sem volt rá, és nem is nagyon akartuk a mi ágyunkba szoktatni). Rám nézett, elmosolyodott, és boldogan szunyókált vissza. Valamikor hajnalban tettem vissza az ágyába, ahol már kényelmesen alukált tovább. Hajnal hatkor ébredt, elég fáradt volt, de azért rohangált és várta az érkező motorokat és a nagyszülőket, akik által kerültünk bele mi is ebbe a szuper társaságba. 

Amikor megérkezett a Nagyi és a Nagypapi, a gyerek már emelte is a lábát, hogy akkor Ő már motorozna is, aminek soha nem lehet ellenállni, és minek is tiltanánk tőle, amikor mi fertőztük meg a benzingőz illatával és a motorozás élményével. Bepattantak Apjával az oldalkocsiba, és már száguldott is a kék csoda. Amikor Nagypapi leállította a motort, a gyerek ránézett, és elmorogta magát. (Mostanában ez egy új szokása, biztos a kutyáktól tanulta.)

A nap további részében alig láttam, mert segítettem a többieknek, és versenyeztünk Apával. Ilyenkor a Nagyi terelgeti a szárnyai alatt, nem is igényli a mi társaságunkat. 

Boldogok voltunk, mert azt láttuk rajta, hogy nagyon jól érzi magát. 

Délután fél hatkor indultunk haza, pedig maradtunk volna még egy éjszakát, csak féltünk attól, hogy bébi megint nem alszik majd rendesen, és mi is elég fáradtak voltunk ahhoz, hogy ezt éjjel megfelelően viseljük, így hazajöttünk. Másnap már Cegléden buliztunk egész nap Theoney családjánál, ahol a gyerek szintén úgy viselkedett, mintha már többször jártunk volna náluk. Nagyon szuper volt ez a hétvége, szeretjük az ide-oda mászkálást, és a gyerek is osztja a véleményünket a viselkedése alapján.