Buckafalva

 Egyszer volt, hol nem volt, amikor vártuk első gyermekünket, és elmentünk babaholmi bevásárló körútra, szerettünk volna venni valami játékot is a születendőnek. Anyósom ránk szólt, hogy valamit azért hagyjunk már a nagyszülőknek is, ezért akkor nem vettünk neki semmiféle szórakoztató eszközt.

Aztán kiderült, hogy egy pár hétig semmi szüksége sincs rájuk, mert még azt sem tudja, hogy hol van. Egy hónapos korában kapott először játszószőnyeget és pár apróságot. Régebben én már gyűjtögettem neki a mi korunk meséi szereplőinek plüssfiguráit, amiket fel is akasztottam a kiságya fölé. Amikor már abba a korba ért, hogy érdekelte, illetve meg tudta fogni őket, kimostam, és megkapta, hogy játszhasson velük. Nem is volt semmi baj ezekkel addig a pillanatig, amíg egyszer csak úgy nem döntött a gyerek, hogy kipróbálja, a csodapók lába meddig fér bele a szájába. Akkor elkezdett fulladozni, én pedig eldöntöttem, hogy a hosszú, vékony lábú játékokkal ezen túl csak szülői felügyelet mellett játszhat. Ez így van a mai napig, pedig már nem akar ilyet művelni vele, én mégsem kockáztatok. Azóta nagyon odafigyelünk arra, hogy csak a korának megfelelő játékokkal hagyjuk egyedül, amikkel nem tudja megölni magát. Amúgy minden játéknak meg van a maga veszélye. Pl: kapott a keresztapjáéktól egy korallszigetes játékot, ami tök szuper, csak nagyon hamar fejbe tudja kólintani magát vele, ezért azt csak letapasztva használjuk. A fürdőjátékok pedig a másik érdekes kategória. Van egy kacsamamánk három kiskacsával, akik most már a fürdőszoba szemeteséből figyelik az eseményeket, ugyanis amikor odaadtuk a bébinek, rájöttünk, hogy pont belefér a szájába egészben, és még a sípolója is kiesik a helyéről. Kacsamama maradt, mert nagy, és a sípkiesős próbát is kiállta. Szóval minden játék használata előtt jobb, ha meggyőződünk arról, nincs-e rajta valami apró kieshető, kilógó, lenyelhető valami, ami gondot okozhat a gyereknek. Mivel közeleg a karácsonyi ajándékozás, így ha a gyerek kap valamit másoktól, azokat is ellenőrizzük le inkább, mert ha a gyerek megszereti (márpedig két percen belül kialakul valamiféle szerelem a játék iránt), akkor már sokkal nehezebb elszedni tőle a játékot.

Játékról jut eszembe. Minden játék, még az is, ami nem az. Mi november elején megvettük a karácsonyi ajándékait, és utána röhögtünk azon, hogy elég lett volna egy csomagolópapír galacsinná gyűrve, egy textilzsebkendő és egy összehajtott zokni. Azzal is el tud órákig játszani, csak elég színes legyen. J

Én nagyon szeretem a Fisher Price játékokat, mert kornak megfelelő, készségfejlesztő, órákig tud vele játszani, hetek múlva sem unja meg, és a cég nagyon nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne legyen mérgező anyagból, illetve ne legyen rajta leeső, kieső, balesetveszélyes rész.

A cím zárójeles részéről pedig annyit írnék, hogy a játék, legyen az bármilyen, eddigi tapasztalataink szerint minden hozzánk érkező felnőtt fantáziáját megmozgatja, és az egyik biztosan kiköt a kezükben egy idő után. Így vagyunk ezzel mi is, akaratlanul is elszórakozunk pár percig egy-egy játékkal. Ha már itt tartunk. Még mindig nem fér a fejembe az, hogy például a cumisüveg szárítót miért csinálták meg rák formájúra, amikor azzal a gyerek életében nem fog találkozni, hiszen nem magának tisztítja a cumisüvegeit. Ha a gyártó ezzel a szülőket akarta szórakoztatni, akkor közlöm, hogy nem jött be, mert neme tök mindegy hogy néz ki egy ilyen szárító, attól még nem fogom boldogabban rátenni a cumisüvegeket, hogy szép, színes rákocska mintája van. A játszószőnyeg (habtapilapok) még hagyján, mert azt a gyerek is szétszedi, de vicces, amikor takarítjuk az apjával, mert amikor felvesszük a földről, darabjaira hullik az egész, és amikor tesszük vissza, a Párom törli le, én pedig csücsülök a járóka közepén, és rakom össze a puzzle-t.

Még hogy nem szórakozás gyerek mellett az élet! J