Buckafalva

  Az egyik egészséggel foglalkozó honlap oldalán olvastam egy cikket, aminek a címe a: "A kisgyermekes szülők néhány jellegzetes hibája".

Nagy elánnal kezdtem neki, mert ugye ebből is tanul az ember, és hibákat lehet vele kiküszöbölni, de aztán jött az a rész, amivel én nem igazán értek egyet. Még el is bizonytalanodnék, ha nem érezném már most pozitív hatását- a gyerek fejlődésére nézve- annak, hogy én bizony mindent elmagyarázok a gyereknek. Legyen szó tárgyról vagy cselekményről.

A cikk azt írja, hogy:

"Ha túl sokat beszélünk

Általában nagyszerű dolog beszélgetni a bölcsődés korú gyerekkel, de ez nem jelenti azt, hogy hosszas vitákba kell bonyolódni vele, ha például hisztizik. Ha a gyerek sokadjára sem engedelmeskedik, ne magyarázzuk neki meg, miért nem szabad elvennie a csokit a polcról. A gyerek nem kis felnőtt, nem gondolkodik logikusan, nem tud észérvekkel viszonyulni ahhoz, amit mondunk neki.

Ha egyszer megmondjuk neki, hogyan viselkedjen egy bizonyos helyzetben, ne beszéljünk róla. ha nem fogad szót, figyelmeztessük röviden, vagy számoljunk el háromig. Fontos, hogy ne magyarázkodjunk."

Az én gyerekemen már most látom, hogy kezd kialakulni a logikus gondolkodása. Összerak magában fogalmakat, párosít dolgokat egymáshoz. Ezek még apró dolgokkal kapcsolatban fordulnak elő, de jelen vannak az életében. Persze nem ugyanúgy kell neki magyarázni, mint egy felnőttnek, és nem is kell a hosszas vita, beszélés (mert beszélgetés még nincs), de ha egy-két mondatban összefoglaljuk az Ő szintjén, hogy miért nem szabad a virágot bántani, vagy magára borítania a hangfalat, abból baj nem lehet.

Ha pedig hisztizik, akkor amikor már sikerül megnyugtatni, meg lehet majd beszélni vele, hogy ez a szitu mi is volt valójában, és miért csinálta. Szerintem ilyenkor mi is sokat tanulhatunk a gyermekün

Akit érdekel a teljes cikk, itt elolvashatja:

http://informed.hu/eletmod/gyermekneveles/?article_hid=151144