Elérkezett a pillanat, amikor már ténylegesen utánoz cselekvéseket a gyerek. Nagyon cuki. Most is meg tudnám érte zabálni, mint minden másért, amit Ő csinál, de szerintem ez természetes.
Mondjuk, ha jobban belegondolok, azért ez nem minden cselekvésénél van így, de erről is mindjárt.
Kedvenc mesénk még mindig a Szezám utca Elmoval, vagy Elmo nélkül, mert úgy vettem észre, hogy már jobban érdekli a többi szereplő. Majdnem a teljes sorozatot megvettük a saját érdekünkben, hogy ne unjuk halálra a naponta kétszer megnézett részeket.
Azt már tudtuk, hogy ha tapsolunk, akkor Ő is, illetve két mondókát már tud mutogatni, mert azt is leutánozta, és ha elkezdem neki mondani, akkor Ő elkezdi csinálni. (Csip-csip csóka, fújja szél a fákat...)
A Szezám utcában az a fantasztikus más mesékkel ellentétben, hogy játékosan foglalkoztatja mesenézés közben a gyerekeket. Vannak számolós, színfelismerős, utánzós, dalos, rajzolós játékok benne, amik témakörökre vannak felosztva. Szerintem ez egy hasznos mese, ami jó hatással van a gyerekre. Ráadásul egy témakör csak pár percig tart, amire még Buckafalvi is oda tud figyelni végig. Aki látott már ilyen részt, az tudja, hogy miről beszélek, aki pedig nem, annak tiszta szívből ajánlom.
Nos, az egyik résznél van olyan játék, hogy: Earnie azt mondja, hogy.... és megmutatja, mit utánozzon utána a gyerek. Bébike pedig lelkesen táncol, tapsol, kukucsol. (Néha már előre is csinálja! :-) )
Remélem egyszer sikerül elkapnom kamerával, mert tényleg nagyon édes.
A makacsságáról pedig annyit, hogy pont az Apjával tárgyaltuk át tegnap, hogy bármilyen aranyos, kedves, közvetlen, jószívű és szófogadó a mi Fiunk, (amikor neki úgy tartja kedve, akkor szófogadó, különben átmegy szelektív sükibe!) azért az már most látszik rajta, hogy kemény dió lesz a nevelése. Ne értsetek félre. Biztos vagyok benne, hogy minden gyerek időről-időre elkezdi feszegetni a határokat a szülőkkel szemben, de ha kiindulunk a saját temperamentumunkból, akkor pontosan tudjuk, mi várhat ránk. Apa nyugodt ember, én nem. Én makacs vagyok és tántoríthatatlan bizonyos dolgokban, pontosabban mindenben, amit a fejembe veszek. Miért lenne Bébike más?
A legextrémebb dolgok, amiket mostanában csinál, az a rugdosódás pelenkázás közben, amit nem nagyon szívlelek, mert nem olyan jó, amikor a majdnem 12kg-os Fiam mellkason soroz a lábacskáival.
Nehéz róla leszoktatni, és mire azt hiszem, hogy vége, abbahagyta, akkor elkezdi megint. Hiába mondom és mutatom neki, hogy: Na,na! Erre annyit reagál, hogy visszamutogatja és mondja nekem, hogy: Na,na!
Közben látom a szemében, hogy nagyon kíváncsi a következő lépésemre, és csillognak a szemei a várakozástól.
A másik durva dolog, amit aztán végképp nem vagyok hajlandó nála sokáig eltűrni, az az, hogyha nem tetszik neki valami, amit mondunk (többségében tiltásról van szó), akkor elkezd harapni. Ha minket nem talál el, akkor megharapja a saját kezét. Ez tart már egy hete, olyan, mintha egy veszett kutyával élnénk. Közben érdekes hangokat ad ki, és ezzel a viselkedésével nem csak engem tisztel meg.
Anyu felvilágosított a múltkor, hogy: Na, kislányom, ezután jön a "seggre verem magam és úgy hisztizek" időszaka.
Hát, erre most mit mondjak? Juhéjjjjj! :-)
