Nekem nem is kell igazán bemutatnom, megtette helyettem, íme:
Szeretettel üdvözlök mindenkit, Theoney vagyok. Röviden talán annyit rólam, hogy Manó uraság keresztapjának az élettársa vagyok (mindamellett Ceglédről Pestre szakadt, de gyökereit megtartó vidéki lyány, egyetem előtt, főállásban mégis dolgozó, hogy ne csak egy férfi oldalbordájaként legyek aposztrofálva). Itt elég annyi is, hogy hű alattvaló. Lassan majd mi is alapítunk királyságot, addig is (engedtessék meg ennyi) kárörömmel figyelem, ahogy a drága Párom elhűlve szembesül a gyerekneveléssel azon alkalmakkor, amikor a Királyfi színe elé járulunk.
Eddigi életem során abban a szerencsében volt részem, hogy a családom és a közeli ismerősök komolyan vették a családalapítást, így 12 éve folyamatosan gyerekekkel vagyok körülvéve, mondhatom hát azt – a blog szellemiségét figyelembe véve-, hogy igazi vándor vagyok, aki rengeteg királyságban megfordult. Van, ahol az udvari bolond szerepét öltöm magamra, van ahol a Jótündér keresztanya vagyok, de előfordul olyan is, hogy az Anyakirálynő bizalmasa. Legközvetlenebb tapasztalatom a Húgommal van, jelenleg öt és fél éves. Annyit ki merek jelenteni, hogy minden helyzettel találkoztam már, de az, hogy mindezeket a tapasztalatokat hogyan fogom kamatoztatni… Talán erről Lyzard többet tudna mondani, az alapján, amit eddig látott.
Nem akarom hosszúra nyújtani a szót, ezért első alkalommal egy rövidebb bejegyzéssel kezdenék.
Szurkolók az oldalvonalról
Legkönnyebben így tudnám definiálni azokat a párokat, akik sokat járnak a már királyságot alapított barátaikhoz. Egyrészt sokszor lenyűgöz a profizmus, a könnyedség, amivel a gyereket nevelik, mintha erre születtek volna. Másrészről – ismerjük el a szurkolók többsége ilyen- előfordul, hogy meg vannak győződve arról, ők jobban tudnák ezt vagy azt végrehajtani. Hát kérem a Húgom megszületésével szurkolóból át lettem minősítve cserejátékosnak, oldalvonalról irány a kispad, és ha kell, igenis állj be játszani, mert a csapatnak szüksége van rád. Na, akkor az általam olyan tökéletesnek talált ötletek ott dőltek dugába, ahol a gyerek éppen megpöccintette. Más az, ha hétvégén kimész egy meccsre, és más az, ha bármikor becserélhetnek. Szóval, amit ki akarok hozni ebből, hogy szurkolóként könnyen elfelejtkezünk arról, hogy milyen nehéz is valójában helyt állni, milyen nehéz nap mint nap az edzés, hogy azt senki nem firtatja, hogy mi mindent kell tenni ahhoz, hogy abban a hétvégi 90 percben is a legjobbat tudják kihozni magukból. Nem szép dolog okoskodni, hogy bezzeg én így, bezzeg én úgy… Maradjunk csak továbbra is szurkolók addig, éreztessük kedvenc csapatunkat a szeretetünkről és a támogatásunkról. És tudják mit? Élvezzük is ki azt, hogy aludhatunk, nincs izomlázunk, amíg tényleg be nem állítanak majd élesben is, nagyközönség előtt.
